Szolgáltatásaim
- Egyéni figyelem
- Együttműködés
- Komplex szemlélet
Ez a három fő szempont a mozgatórugója a gyógypedagógiai munkámnak. Tevékenységi köröm színes palettán mozog, de legyen szó a legkisebbekről vagy épp a kisiskolásokról, egyéni vagy csoportos helyzetről:
- A fejlesztési terveket mindig az egyéni igényekhez igazítom.
- Kiemelten fontosnak tartom a szülőkkel való folyamatos együttműködést, rendszeres visszajelzést.
- A fejlesztéseket komplex szemlélet mentén építem fel. Igazodom a gyerekek érdeklődési szintjéhez, mert ez a fejlődéshez vezető motiváció kulcsa. A fejlesztésen mindig több készségterülettel dolgozunk, azzal is, amit fejleszteni szeretnénk, és azzal is, amire építeni tudunk.
Komplex gyógypedagógiai fejlesztés (2-12 éves korig)
1-3 fős helyzetben; életkorhoz, a gyermek aktuális fejlődési szintjéhez és érdeklődéséhez igazított fejlesztés.
A foglalkozásokon mindig több tevékenység váltja egymást, melyek alapja a cselekvés, játék, tapasztalatszerzés általi tanulás, fejlődés. Igen, az iskolásokkal is! Az olvasás, írás, matematika területén tapasztalható nehézségek hátterében sokszor egészen az alapokig kell visszanyúlni a siker érdekében.
Komplex felmérést (standard tesztek, megfigyelés, szülői és pedagógiai visszajelzések együttese) követően egyéni fejlesztési terv alapján zajlik a terápia.
A foglalkozás időtartama: 50 perc + visszajelzés, tanácsadás
Igény esetén a gyermek többi fejlesztőjével, pedagógusaival is tartom a kapcsolatot.
Iskola-előkészítő komplex foglalkozás
A hatékonyság érdekében az alkalmak kiscsoportos formában működnek, maximum 6 gyermek részvételével. Bemeneti felmérést követően a gyerekek egyéni igényeihez igazodnak a fejlesztési célok.
Komplex, mert minden készség-, és kompetenciaterülettel foglalkozunk. Valamivel azért, hogy fejlesszük, valamivel azért, mert ez adja a sikert és a lendületet a folyatáshoz. A fejlesztések mindig egy keret, egy történet köré épülnek, így válnak igazán élménnyé.
Ami terítékre kerül:
- hallásfigyelem és auditív észlelés fejlesztése; hangtani tudatosság kialakítása
- kommunikációs készségfejlesztés
- beszédértés fejlesztése, szövegértés előkészítés
- kognitív készségek fejlesztése ( logikai gondolkodás, számfogalom)
- testséma és nagymozgás fejlesztése ( szükség esetén Komplex Mozgásterápia módszertana mentén)
- finommotorika fejlesztése (nemcsak a klasszikus papír ceruza feladatokkal, hanem mélyebbre, készség szintre is leásunk)
- figyelem és koncentráció fejlesztése
- feladattudat kialakítása, fejlesztése
- szociális készségfejlesztés (egyéni, pár-, és csoportmunka által)
- érzelmi intelligencia fejlesztése ( reflexiók, önreflexiók, érzelemkifejezés, kudarctűrés)
Személyes visszajelzések mellett zárt Facebook csoportban rendszeres tájékoztatást nyújtok a foglalkozáson történetekről. Bepillantás a kulisszák mögé, hogy jobban követhető legyen a haladás és iránymutatást adhasson az otthoni helyzetekhez.
Komplex Mozgásterápia (KMT)
A KMT egy neuropedagógiai fejlesztő eljárás. Természetes mozgásfejlődésen alapuló fejlesztő mozgások, mozgássorok végzésével gyakorol jótékony hatást az idegrendszer érési folyamataira. A fejlesztés 5 éves kortól javasolt.
Mikor lehet hatékony módszer a KMT?
– tanulási nehézségek esetén
– figyelem fejlesztése céljából
– szobatisztasági problémák fennállása esetén.
(Forrás: KMT Akadémia)
A KMT terápia minden esetben egy komplex felmérés eredményein alapul. A mozgás vizsgálata mellett a főbb kognitív funkciók működésről (pl.: vizuális, auditív, verbális területek, logikai gondolkodás, időbeli tájékozódás…) is kapunk információt.
A felmérés kiértékelése után kerül összeállításra az első mozgássor, amit egy következő alkalmon tanítok meg a gyermeknek és a szülőknek. Írásbeli anyagot, szükség esetén videóanyagot is társítva a pontos kivitelezés érdekében. Körülbelül egy hónap otthoni rendszeres gyakorlás után kerül sor a következő találkozásra, melynek célja az előírt mozgások ellenőrzése és új feladatsor felírása, tanácsadás.
Az otthoni feladatsorok elvégzése napi 5-10 percet vesz igénybe, melyet célszerű legalább heti 5 alkalommal elvégezni, helyet találva ennek a napi rutinban. Így érhetünk el egy jó ütemű fejlődést.
A komplex felmérés során tapasztalt erősségekkel és fejlesztendő területekkel kapcsolatban minden esetben részletes visszajelzést nyújtok.
Állapotmegismerés és tanácsadás, szakvélemény elkészítése
Az anamnesztikus adatok és szülői beszámolók adják a megismerés kiindulási pontját. Standard tesztek felvétele mellett különböző helyzetekből gyűjtött megfigyelések által igyekszem komplex képet kapni a gyermek aktuális állapotáról, fejlettségi szintjéről.
A vizsgálat 60-90 perc + szülői konzultáció.
Írásos vélemény kérhető.
Fecske – Fecsegő Csemete Kör
Komplex fejlesztő, vidám foglalkozás a legkisebbeknek, beszédindító, beszédfejlesztő fókusszal
A Fecskében életkorhoz és érdeklődéshez igazítva komplex fejlesztő, játékos helyzetek által ébresztgetjük a gyerekek beszédét, gondolkodását, ügyesítjük a kezecskéket, táncolunk, mozgunk együtt.
A változatos és mozgalmas óráink alapja a gyermeki érdeklődés felkeltése a sokszínű játékos formák és a természetes interakciók során. Ehhez társaim a bábok, a mesék, varázsszóra nyíló ládikák, alagutak, óriás karikák, egy fonal gombolyag, vagy éppen apró magvak. És persze a hangok, a dallam, a mimika, a ritmus és minden, ami a kommunikációt teljessé teszi.
Az alkalmainkon (és az online felületen is) kérdéseiteket bármikor feltehetitek vagy előre választott témák által beszélgethetünk a fejlődésről, különösen a hallás és a beszéd alakulásáról.
Egyszerűen beépíthető ötletekkel gazdagítjuk az otthoni játékos lehetőségek tárházát.
A hatékonyság és a kellemes hangulat elérése érdekében az alkalmak létszámkorláthoz kötöttek (8-10 fő/alkalom). Kérlek jelentkezz be, ha szívesen csatlakoznál!
Facebook elérhetőség:
– Érd: Fecske- Fecsegő Csemete Kör
Hallás-, és beszédfejlesztés
A gyógypedagógián hallássérültek pedagógiája szakirányon (szurdopedagógusként) végeztem. Később ezen a szakterületen elhelyezkedve a munka fókuszában a hallásfigyelem kialakítása, a beszéd indítása, a kommunikáció fejlesztése állt. Az auditív-verbális módszert a terápiában a természetes helyzeteket kihasználva, mindig a gyermek érdeklődését követve alkalmazom. A játékok, a nagymozgásos és manipulációs helyzetek, a mindennapi tevékenységek leképezése által a gyermek mindig aktív részese a folyamatnak. Fontosak az ötletei, az érzelmei, az érdeklődése. A természetes mintaadásban rejlenek azok a fogások, amiket szülőként alkalmazva a hétköznapokban is tehetünk a gyermekek beszédének indulása, beszédfejlődése érdekében. A fejlesztés részeként a szülőkkel aktívan együttműködve, partneri kooperációban közösen határozzuk meg azokat a pontokat és módszereket, amik a fejlődési szakasz következő állomásához vezetnek.